Üdvözlünk a Bódis Ricskó Riding School oldalán!

Magyarországon a motorozás egy szezonális közlekedési forma, hiszen a tél beköszöntével a motorok, illetve mi motorosok téli álomra kényszerülünk. Ezután a pár hónap szünet után javasoljuk, hogy minden szezont egy vezetéstechnikai képzéssel kezdjünk.

Miért is?

Ezeken a tréningeken a tél okozta rutinbeli kieséseket fel tudjuk eleveníteni és a jó idő beköszöntével felkészülten gurulhatunk majd ki a közutakra.

A biztonságos közlekedéshez nincs másra szükségünk mint folyamatosan FEJLESZTENI tudásunkat ezáltal minimalizálhatjuk a balesetek kialakulását.

 Szem előtt tartottuk, hogy képzéseinket úgy alakítsuk ki, hogy a résztvevők rengeteg plusz információra tegyenek szert, illetve a gyakorlatok végrehajtása közben is jól érezzék magukat.

 A képzések saját motorral történnek így elősegítjük, hogy még jobban megismerd a motorod, illetve minden egyes rezdülését ezáltal váratlan helyzetekben is helyesen fogsz tudni reagálni.

Kövessétek a vlogomat, hogy biztosan ne maradjatok le a velem kapcsolatos hírekről!

Kövessétek a vlogunkat, hogy biztosan ne maradjatok le a velünk kapcsolatos hírekről!

Pályamotoros képzés utcai és pályamotorosoknak

=

A képzésről

Bódis Ricskó Riding School

Szinte minden motoros eljut arra a pontra , hogy kilátogat egy pályamotoros nyílt napra ahol szabályosan és biztonságos körülmények között tépheti a gázkart. Talán ez az a módja amikor is kipróbálhatjuk, hogy mire is vagyunk képesek saját motorunk nyergében.

Sokan elrontják mikor nem tartják be a lépcsőfokokat a versenypályák méreteivel kapcsolatosan, illetve az alapvető szabályokkal sincsenek tisztában mikor felgurulnak a pályára.

Az iskolánk a fokozatosság elvére épül miszerint kezdjünk kicsibe, sajátítsuk el azokat a szabályokat – trükköket melyekkel biztonságosan tudunk körözni és fejlődni.

Ricsi szívügyének tartja, hogy átadja azokat a tapasztalatokat, illetve tudást melyeket megszerzett az eddigi karrierje során ezáltal segítve a motoros tömegsport kialakulását Magyarországon.

 Az elméleti előadás során beszélünk a pályamotorozás alapszabályairól, illetve a pályán lévő helyes magatartásról.

Fontos szót ejteni a komfortról: kényelmetlen üléspozíció vagy védőfelszerelés esetén nem fogunk tudni biztonságosan és koncentráltan körözni a pályán.

Természetesen nem maradhatnak ki képzésünkből a pályamotorozás legfontosabb elemei sem: átvesszük a testtartás és a motorkezelés legfontosabb ismérveit

Mielőtt felülünk a motorra természetesen egy videós oktatás keretein belül átvesszük az aktuális pálya ideális íveit.

Amikor motorra pattanunk, külső és belső megfigyeléssel körözünk, hogy még több információt gyűjtsünk arról, mit kell javítani a résztvevők motorozási stílusán.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, akkor jelentkezz és tanulj velünk a technikás Kakucs-ringen vagy ha már tapasztaltabb vagy, akkor bármely más nagypályán, de fő a fokozatosság!

  • Elmélet
  • Videós oktatás
  • Gyakorlat
    • Felvezetéssel való motorozás
    • Önálló motorozás ( Külső, belső megfigyeléssel)
    • Bemenetenként folyamatos értékelés
  • Zárás (tanultak összegzése)
  • Időtartam: ~ 6 óra
  • Helyszínek: Kakucsring, Euroring, Hungaroring, Pannóniaring, Szlovákiaring
  • Érkezéés: kezdés előtt 30 perccel
  • Ár: br. 50.000 Ft (Kispálya)
  • Ár: nt. 60.000 Ft (Nagypálya)
  • Fizetési feltételek: a képzés vételárának 100%-át előre utalással kérjük fedezni

Kedvcsinálónak néhány pályamotoros oktatás közben készült akciófotónk

Bázisunk

Cím

Kakucsring
2366, Kakucs

Telefonszám

+36306360194
(9-18h)

Kakucsringen ügyfeleink kényelmére, illetve az oktatás hatékonyságára való tekintettel egy jól felszerelt, tanteremmé alakított „boxban” tartjuk az elméleti képzéseket.

Társadalmi szerepvállalás

Rengeteg sajtó médiumból értesülhetünk, hogy mennyi motoros baleset lát napvilágot napjainkba.

Legtöbbször a balesetek helytelen motorkezelés és figyelmetlenségekből adódnak.

Balesetek láttán az emberek megrémülnek a kétkerekűek világától, pedig ha jobban megvizsgáljuk napjainkban a közlekedési torlódások okozta nehézségeket könnyedén elkerülhetnénk egy nyomvonalon haladó járművek használatával.

Richárd fejéből ezért pattant ki az ötlet, hogy a megszerzett tapasztalatait akár utcai motorosoknak is átadhatja ezzel segítve baleset megelőzést és a magyar motoros kultúra, illetve a társadalom fejlődését.

Közösségi média

FACEBOOK

Kövess minket Facebookon!

INSTAGRAM

Kövess minket Instagramon!

YouTube

Kövess minket Youtubeon!