Üdvözöllek az oldalamon!

Bódis Ricsi vagyok gyorsasági motorversenyző. Talán 8-9 éves lehettem, amikor kipróbálhattam magamat egy gyermekmotor nyergében. Mondanom sem kell, hogy egyből fülig szerelmes lettem a motorozásba és a motorozás adta adrenalinba.

Ahogy megkaptam első motoromat, megfogalmazódott bennem, hogy gyorsasági motorversenyző szeretnék lenni.

Nem kezdtem túl korán a motorozást, de a sok-sok munkának köszönhetően elég gyorsan fel tudtam zárkózni a korosztályomban lévőkhöz: 14 évesen szereztem meg első bajnoki címemet. Ez számomra egy olyan visszajelzés volt, ami még nagyobb motivációt adott céljaim eléréséhez. 17 éves koromban egy barátunknak köszönhetően megismerkedhettem  Talmácsi Gáborral. Pár héttel később Gábor csapatának oszlopos tagja lettem. Nagyon sokat tanulhattam tőle és büszke vagyok azokra az eredményekre, amiket együtt értünk el a Superbike világbajnokság kategóriáiban. Többször dobogóra állhattam, illetve több pályacsúcs is a nevemhez köthető az 500-as, illetve a 650-es kategóriában, amikre szintén nagyon büszke vagyok.

Kövessétek a vlogomat, hogy biztosan ne maradjatok le a velem kapcsolatos hírekről!

2019-től egy új stratégia szerint dolgozunk. Lefektettünk egy 4 éves tervet melyből az első esztendőt sikeresen teljesítettük: Alpok Adria, illetve egy Magyar bajnoki címmel gazdagodhattunk. A terv következő lépése, hogy bemutatkozhassak a Világbajnokságon a végső cél pedig nem más mint a világbajnoki cím megszerzése. Lehet, hogy magasan van a léc, de biztos vagyok abban, hogy amennyiben megfelelő technikai háttér áll mögöttem, akkor álmaim megvalósulhatnak.

Kövessétek a vlogomat, hogy biztosan ne maradjatok le a velem kapcsolatos hírekről!

Eredmények

  • 2020

    2019-ben Ricsi egy nagyon erős és sikeres évet zárt, hiszen a Magyar- illetve az Európa-kupa bajnoki címet is bezsebelte, felkeltve ezzel a nyugat-európai élcsapatok figyelmét. A 2020-as évre Richárd csapatával karöltve azon dolgozik, hogy a karrierje szempontjából kiválassza a neki legmegfelelőbb csapatot és megteremtse azt az anyagi hátteret, amivel profi körülmények között tud majd készülni.

  • 2019

    Alpok-Adria Európa-Kupa bajnokság STK600 1. helyezettMagyar bajnoki cím az Open 600-as kategóriában.

  • 2018

    World Superbike WSSP 600 1 verseny.

  • 2017

    Moto2 Európa-Bajnokság, pontszerzés

  • 2016

    Superbike Világbajnokság EJC kategóriájában összesített 7. helyezés (2 dobogó, pole pozíció, pálya rekord elérése)

  • 2015

    Superbike Világbajnokság Superstock 600-as kategóriájában az R2 Motor Sport Team versenyzője

Korábbi eredmények

2014

Superbike Európa-bajnokság Superstock 600-as kategóriájában, Talmácsi Racing versenyzője

2013

Superbike Európa-bajnokság EJC 500-as kategóriában többször dobogós helyezés

2012

Magyar Bajnok, 125ccm-es kategóriában

2011

Magyar Kupa bajnok

2010

Országos bajnoki dobogós helyezések, Magyar Kupában összetett 2. helyezés

2009

Bajnok a Szlovák Bajnokság 125ccm-es kategóriájában

2020 

A CSAPAT

Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.

A TERVEK

Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.

A NAPTÁR

1. Slovakiaring (A-A)
SZLOVÁKIA
2020.04.25-26.
1. Slovakiaring (A-A)
SZLOVÁKIA

2020.04.25-26.

2. Slovakkiaring (OB)
SZLOVÁKIA

2020.04.27.

3. Poznan (A-A)
LENGYELORSZÁG
2020.05.23-24.
4. Pannoniaring (OB)
MAGYARORSZÁG
2020.06.19.
5. Pannoniaring (A-A)
MAGYARORSZÁG
2020.06.27-28.
6. Hungaroring (OB)
MAGYARORSZÁG
2020. 08.09.
7. Grobnik (A-A)
HORVÁTORSZÁG
2020.08.29-30.
8. Slovakiaring (OB)
SZLOVÁKIA
2020.10.03.
 9. Cremona (A-A)
OLASZORSZÁG
2020.10.17-18.

A KÖVETKEZŐ VERSENY:

SPANYOLORSZÁG, CIRCUITO DE JEREZ, 2020. március 27-29.

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Médiamegjelenések

CIKKEK

A MAGYAR EURÓPA-BAJNOK IS RAJTHOZ ÁLLHAT A SUPERBIKE-VB EGYIK FUTAMÁN

BÓDIS RICSI NEHÉZ VERSENYEN SZERZETT FONTOS TAPASZTALATOKAT

PÁLYAFUTÁSA LEGKOMOLYABB LEHETŐSÉGÉT KAPTA A MAGYAR MOTOROS

GYÁRI SUZUKIVAL FOLYTATJA BÓDIS RICHÁRD

BÓDIS RICSI: “MAGA A CSODA VOLT SZÁMOMRA EZ A VERSENY”

Bódis Richárd a közösségi médiában

FACEBOOK

Kövess minket Facebookon!

INSTAGRAM

Kövess minket Instagramon!

YouTube

Kövess minket Youtubeon!